NCA Dél-dunántúli Regionális Kollégiuma
|
Tisztelt Pályázók és Leendő Pályázók!
Kedves Civil Barátaink!
Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Dunántúli Regionális Kollégiuma köszönti Önöket.
Az egyes Kollégiumok a Nemzeti Civil Alapprogram regionális és civil szakmai alapon szerveződő ún. operatív döntéshozó szervei: az NCA törvény szerint a Kollégiumok a Tanács által meghatározott támogatási elvek, arányok szerint döntenek a pályázatok kiírásáról, elbírálásáról, illetve a kedvezményezettek támogatásáról. Ily módon működik a Dél-Dunántúli Regionális Kollégium is.
A 2004 januárjában létrejött Tanács – megalakulását követően – javaslatot tett a Kollégiumok létrehozására, melynek alapján a miniszter hét regionális – köztük a Dél-Dunántúli Regionális Kollégium –, egy országos hatókörű és három szakmai kollégium létrehozásáról döntött. E döntését az 2009 márciusában újjá alakult testület sem változtatta meg.
A Dél-Dunántúli Regionális Kollégium 10 tagú, amelyből kilenc tagot a civil szervezetek által jelölt elektorok választottak meg a márciusi, kaposvári ülésen, míg egy tagot a szociális és munkaügyi miniszter bízott meg saját hatáskörében. Az új kollégiumi tagok 2009. március 26. napján vehették át a miniszteri megbízó levelüket.
A Dél-Dunántúli Regionális Kollégium évente egy pályázati kiírással működési támogatást nyújt a dél-dunántúli régió civil szervezeteinek.
A Kollégium legfontosabb feladata a működési célú pályázatok kiírása és elbírálása mellett, a pályázati beszámolók elfogadása valamint a kezelő szervezet (ESZA Nonprofit Kft.) által előterjesztett pályázatokat érintő döntések meghozatala.
A Dél-Dunántúli Regionális Kollégium munkája során szorosan együttműködik a pályázatokat kezelő szervezettel az ESZA Nonprofit Kft-vel.
A dél-dunántúli régióban az éves KSH adatok alapján több ezer olyan civil szervezet működik, amely a Nemzeti Civil Alapprogram Dél-Dunántúli Regionális Kollégiumánál pályázati támogatás elnyerésére jogosult.
A Kollégium minden év március 31-ig írásos beszámolót készít a Tanácsnak az előző évi tevékenységéről. A többi kollégium beszámolójával együtt ez az alapja a Tanács elnöke illetve a miniszter hasonló jellegű beszámolójának.
A Kollégium ülései – ahogy a mindenkori tanácsülések is – nyilvánosak. Az ülésekről tájékoztató meghívók (a helyszínre, időpontra és a napirendre vonatkozó információkkal), illetve a Kollégium legfontosabb döntései, határozatai letölthetőek a honlapról.
A Kollégium elnöke Kiss Szabolcs, a Dél-Dunántúli Emberekért Szövetség titkára.
Elérhetőségei: kiss-szabi@freemail.hu e-mail címen illetve a 30/235-2263 telefonszámon.
A Kollégium levelezési címe: 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14.
Dél-Dunántúli Regionális Kollégium
|