Szemle
Tájékoztatunk valamennyi Tisztelt Érdeklődőt, hogy a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumának az előzetesen 2010. április 30-i időpontra meghirdetett ülése elmarad.
Dr. Maruzsa Zoltán elnök
A Magyar Közlöny 2010. április 21-én kiadott 58. számában jelent meg a 130/2010. (IV.21.) számú kormányrendelet, a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrahajtásáról szóló 160/2003. (X.7.) korm.rendelet módosításáról.
Örömmel értesítjük az érdeklődő civil szervezeteket, hogy a 2010. évben újabb 4 kiírással bővül a pályázható NCA források köre. Az alábbi táblázatban összefoglaljuk a kiírások legfontosabb adatait:
2010. február 23-án tettük közzé a Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázatainak szakmai és pénzügyi elszámolásához című útmutatót, amelynek módosítására elsősorban a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló 6/2010. (III.12.) SZMM rendelet megjelenése, illetve az NCA Tanács 2010. március 29-én hozott 41/2010. számú határozata miatt volt szükség.
Az NCA Tanácsának elnökeként dr. Nagy Ádám a Meghívó közzétételével kezdeményezte a az NCA Tanácsának 2010 március 29-i ülésének Szekszárdra történő összehívását. A meghívó a linkről közvetlenül elérhető.
A Tanácsülést követően az NCA Tanácsa kezdeményezésére Regionális Civil Fórumra kerül sor melynek meghívója a Civil Fórum Meghívó linkről érhető el.
Dr. Sólyom László a Magyar Köztársaság Elnöke, nemzeti ünnepünk – március 15-e – alkalmából Dr. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter - előterjesztésére – állami kitüntetéseket adományozott.
Megjelent a 6/2010. (III. 12.) SZMM rendelet, a szociális és munkaügyi miniszter irányítása alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium hivatalos honlapján a közigazgatási egyeztetés keretében közzétételre került a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló 2003. évi L. törvény végrehajtásáról szóló 160/2003. (X. 7.) Korm. rendelet módosításának tervezete.
A Nemzeti Civil Alapprogram 2009. évi pályázati beszámolóinak elkészítéséhez útmutatót készítettünk, melyet ezúton adunk közre annak érdekében, hogy a civil szervezetek minél könnyebben tudják elkészíteni szakmai és pénzügyi elszámolásukat.
A Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa 2010. február 4-i ülésének emlékeztetője elérhető az alábbi linkről.
A Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa Hatályos Döntéseinek Tára (HDT), amely tartalmazza a Tanács jelenleg érvényben lévő döntéseit 2010. február 4-ig elérhető a következő linken.
„A civil szféra érdekképviseleti és érdekérvényesítési tevékenységének vizsgálata belső és külső kapcsolatrendszerük tükrében” című kutatás megvalósításában történő közreműködésre felhívás.
A 2010. 02. 04-06. között Budapesten megrendezésre kerülő NCA össztestületi találkozó programjának tervezete elérhető az alábbi linkekről.
A mai napon két regionális kollégium teszi közzé 2010. évi pályázati kiírását civil szervezetek működésének támogatására, továbbá a három szakmai kollégium pályázatot hirdet összesen kilenc kategóriában.
Örömmel értesítjük a pályázókat, hogy az NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma által kiírt és 2009. szeptember 16-án megjelentetett, NCA-CIV-09-G kódszámú, civil szervezetek marketing, kommunikációs és PR tevékenységének támogatására kiírt pályázati kategóriában megszületett a döntés.
A Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsának 2010. február 4-i ülés meghívója a linkről közvetlenül elérhető.
|