Tisztelt Látogatónk!

Értesítjük, hogy a honlap 2013. február elsején, pénteken 10 órától négy órán keresztül nem lesz elérhető, a szerver költözetése miatt. Szíves türelmüket előre is köszönjük.
NCALogo letöltése » Tanács »
Kollégiumok »
Hungarian English German French Russian
magyar angol német francia orosz
vakbarát megjelenés
összetett keresés súgó
Közlemény a vörösiszap-katasztrófa miatti határidő hosszabbításról
2010.10.20
forrás: ESZA Nonprofit Kft.

Az ESZA Nonprofit Kft. a vörösiszap-katasztrófa miatt meghosszabbítja a 2009. évi NCA beszámolók hiánypótlási határidejét.


Tekintettel a 2010. október 4. napján a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. vörösiszap-tárolójának gátszakadása miatt bekövetkezett katasztrófára, a helyszínen dolgozók munkájának megkönnyítése érdekében az ESZA Nonprofit Kft. az alábbi módosítást vezeti be a 2010. október 4. napján, vagy azt követően lejárt pályázati beszámolási határidők tekintetében a Támogatási szerződések V.6. pontja alapján.

1. Azon Kedvezményezettek, akiknek székhelye, fióktelepe, telephelye, vagy képviselőjének, a pályázat végrehajtásában érintett személynek a lakóhelye Győr-Moson-Sopron, Veszprém, vagy Vas megyében található, a határidőn túli beszámoló vagy hiánypótlás benyújtásakor egy kísérőlevélben igazolja, hogy székhelye, fióktelepe, telephelye, lakóhelye az érintett három megye valamelyikében van. Amennyiben ez a körülmény a pályázati dokumentációból kiderül, úgy erre csak utaljon a Kedvezményezett.

2. Amennyiben a Kedvezményezett a mentési munkálatokban vett részt, de nem tartozik a fenti csoportba (családja lakik ott, önkéntesként részt vett, stb.), akkor egy igazolási kérelmet nyújtson be, melyben leírja ezeket a körülményeket.

Fentieknek megfelelően, hivatkozva a 245/2010. (x.6.) Korm. rendeletre, valamint a 251/2010. (X.19.) Korm. rendelettel 2010. december 31. napjáig meghosszabbított veszélyhelyzetre, a 2010. október 4. napját követően lejárt beszámolóval kapcsolatos hiánypótlási határidők tekintetében a 2009. évi NCA pályázatokhoz kapcsolódó beszámolók hiánypótlási határidejét az ESZA Nonprofit Kft. meghosszabbítja 2011. január 15. napjáig.

Abban az esetben, ha a pályázati dokumentáció a katasztrófa következtében megsemmisült, úgy 2011. január 15. napjáig ezt a körülményt is jelezzék az érintett Kedvezményezettek, megfelelő hatósági igazolással alátámasztva az iratok megsemmisülésének tényét.

ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.

 

Kérdéseivel, kérjük, keresse ügyfélszolgálatunkat:

 

Telefon: 1/273-4250

E-mail: hazaitamogatas@esza.hu

vissza

Hírlevél
Amennyiben szeretne feliratkozni hírlevelünkre, adja meg e-mail címét és kattintson a feliratkozás gombra!
e-mail 
 


NCA Testületek
Kezelőszerv (2004-2006)
Kezelőszerv (2007-2010)
Kezelő szerv (2011.01.01-től)
Miniszter
NCA Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma
NCA Dél-alföldi Regionális Kollégiuma
NCA Dél-dunántúli Regionális Kollégiuma
NCA Demokrácia- és Partnerség Fejlesztési Kollégiuma
NCA Észak-alföldi Regionális Kollégiuma
NCA Észak-magyarországi Regionális Kollégiuma
NCA Közép-dunántúli Regionális Kollégiuma
NCA Közép-magyarországi Regionális Kollégiuma
NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma
NCA Nyugat-dunántúli Regionális Kollégiuma
NCA Országos Hatókörű Civil Szervezetek Támogatásának Kollégiuma
Nemzeti Civil Alapprogram Miniszteri Titkársága
Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa
© Nemzeti Civil Alapprogram 2005-2009. Minden jog fenntartva.
Adatvédelmi szabályzat | Jognyilatkozat | Honlaptérkép | Impresszum | Technikai info Nyomtatóbarát verzió | Küldje el e-mailben!